Gothic 3

2007/08/31

A játék elején a játékos egy rövid, bevezető jellegű videóra számít, melyben egy névtelen hős bajtársaival együtt elvitorlázik Myrtana felé. Miután szerencsésen túléltek pár kalandot és éppen csak megmentették az irhájukat (ami valószínűleg Xardas, a varázsló műve volt, akire az első két epizódból emlékezhetünk), végre úton vannak szeretett szülőföldük felé. A melegen duruzsoló kályha helyett azonban fortyogó üst várja a hősöket. Az orkok megszállták az országot, megdöntötték a király hatalmát, és rabszolgasorba vetették az embereket. A játék elején sajnos nem kapunk ennél több információt, és a régi barátok meg a sorozatra jellemző fantasztikus zene nélkül kissé elveszettnek is érezhetnénk magunkat.

Myrtana elég hosszú ideig ismeretlen terület is marad, és jó sok idő meg türelem kell ahhoz, hogy a világgal és jelenlegi helyzetével kapcsolatos információmorzsákat összerakosgassuk. A játék elején csak annyi biztos, hogy a király eltűnt, az orkok magukhoz ragadták a hatalmat, a hős pedig nagyságra ítéltetett. Akkor hát csináljunk gótikus történelmet!

Akik már játszottak az Oblivionnal de még nem ismerik a Gothic 3 korábbi epizódjait, azoknak a játék az Oblivion könnyített verziójának fog tűnni. Ez nem igazán válik a játék kárára, mivel az Oblivionban található opciók és elsajátítható készségek végtelen sora némelyeknek kissé nyomasztó lehet. A Gothic 3-ban a szokásos módon elsajátíthatjuk a készségeket, magasabb szintre kerülhetünk, gyűjthetünk növényeket, találhatunk mágikus pergament és harci eszközöket, sőt szarvast is lőhetünk, és meg is süthetjük vacsorára. Az eggyel magasabb szintre való jutás 10 tanulópontot ér, amit készségek elsajátítására vagy tulajdonságaink fokozására használhatunk fel. Ezeket egy megfelelő oktatótól tanulhatjuk meg, akitől egy adott összegért további tulajdonságpontokat kaphatunk, illetve aki új készséget taníthat nekünk. A pénz mellett a tapasztalatpontok is fontos szerepet játszanak, mivel néhány készség csak akkor sajátítható el, ha megfelelő számú ilyen pontot halmoztunk fel.

Kezdetben csak tekercs formájában juthatunk hozzá a varázslathoz, mivel a szabad varázslatot lehetővé tevő rúnavarázslat eltűnt. A kaland során azonban a játékos különféle varázslatfajtákat sajátíthat el. Eldönthetjük, milyen területre kívánunk szakosodni: harcos, varázsló, cselszövő vagy ez mind együtt. Az összegyűjtött pontok még akkor is felhasználhatók íjászkészségünk javításra, ha azt választottuk, hogy karddal és bárddal törünk az ellenségre. A játékban található gyakori hibáknak, ellentmondásoknak és az ismétlődő, monoton csatáknak köszönhetően eltart egy ideig, mire a megfelelő fejlesztéssel létrehozhatjuk az általunk elképzelt karaktert.

A Gothic 3 egyik leggyengébb összetevője a csaták rendszere, ezen belül is a közelharc. A korábbi verziók feljavítása céljából csak az egérrel lehet harcolni, és a jobb és bal egérgombok megfelelő kombinációival lehet a különböző manővereket végrehajtani. Ez mind azonban nem sokat játszik, ugyanis gyorsan rájöhetünk, hogy gyakorlatilag minden csatát meg lehet nyerni, ha folyamatosan lenyomva tartjuk a bal egérgombot. Általában az a játékos tesz szert előnyre, akinek sikerül bevinnie az első ütést, és aztán sorozhatja ez ellenfelet, aki pedig az első találatot kapja, ritkán kap esélyt, hogy visszaüssön, vagy elmeneküljön. Még a játék megjelenése óta kiadott négy patch után is kiábrándító az egész harci rendszer. Az ellenfelek gyakran egészen ostobán és hőshöz méltatlanul viselkednek, ugyanis az íj segítségével bizonyos pozícióból könnyedén végezhetünk szinte bármilyen ellenféllel.

A hős mozgása kissé darabosnak tűnhet, ám ez még nem olyan nagy baj. Ami igazán idegesítő, az az, hogy mennyire unalmassá válnak bizonyos idő után a csaták. A sokkal magasabb szinten álló ellenfelek sem ügyesebbek vagy jobbak az önvédelemben; csupán jobb fegyvereik vannak és kicsit több találat szükséges ahhoz, hogy az örök vadászmezőkre küldjük őket. Kimondottan a szörnyekre jellemző, hogy folyamatosan hátrálnak, ha a kardunkat lengetjük, de kitartó üldözésbe kezdenek, mihelyt hátrálni kezdünk. Szintén nehéz nem észrevenni, hogy az erősebb ellenfelek agresszívebbek, mint a gyengék. Az első sikeresen bevitt találat általában el is dönti a küzdelmet, és azok, akik magasabb helyzetben használják a kardjukat, általában hátrányban vannak.

A Gothic 3 tartogat pár ígéretet, melyeket bizonyos fokig be is tart. A játékos szabadon mozoghat, a játék folyamata nem sorrendhez kötött, és a keresőmissziók és a megbeszélések is elég jók. A vidéket fenyegető veszedelem szemmel látható, de nem feltűnő. Myrtana összes lakosa lehangolt és közönyös, és ha kihallgatunk két NPC közötti beszélgetést, rájövünk, hogy alig van benne tartalom és szinte teljesen értelmetlen. Némely szereplő faragatlan modora, ahogyan hantáznak, hencegnek, vagy magyaráznak, szórakoztató is lehet, ám a gesztusok és a kameramozgás lehetne kifinomultabb. A beszélgetés iránya döntő módon befolyásolja az NPC-knek a játékoshoz való viszonyát. Ha megsértünk valakit, az gyakran többé hozzánk sem szól, ám ha szívességet teszünk nekik, és nem provokáljuk őket, akkor cserébe ők is kedvesek velünk.

Myrtana hullámzó hegyei gyönyörűen néznek ki, bár a látótávolság rendkívül kicsi. Az egyes falvak és városok különösen jók, és az odaillő tárgyakkal vannak felszerelve, ami megfelelő hangulatot eredményez. Ha nap közben vadászni indulunk, közeledésünkre a zsákmány mindjárt menekülésbe fog, és az irreális éjszakai viselkedés is javult az egyik patchnek köszönhetően. Az elejtett zsákmányt megsüthetjük a tűzön, hogy növeljük a tápértékét, és minden talált vagy megszerzett tárgy eladható vagy meghatározatlan ideig tárolható a leltárban. Nincs korlátozva, hogy mennyi tárgyunk lehet és egyszerre számtalan dolgot hordozhatunk magunkkal. A megfelelő alkímiai ismeretek segítségével a begyűjtött növényekből varázsitalt főzhetünk, és ha rendelkezünk a szükséges érccel, üllővel és megfelelő eszközökkel vagy kereskedőkészséggel, fegyvert kovácsolhatunk és jó áron el is adhatjuk.

A Gothic 3 egészen jó játék lenne, ha nem volna olyan kiforratlan a harci rendszer, ha nem lennének olyan bugyuták az ellenfelek, ha nem lenne benne olyan sok szarvashiba, ha nem lenne olyan elavult a technika, és nem lennének benne egyéb további akadályok. Például, ha átlövünk egy nyilat egy kidőlt fa ágai között, az megáll a levegőben az ágak között. Ettől az ellenfél biztos vidám lesz, mi azonban a legkevésbé sem. Azonban ezeket a nyilakat le lehet szedegetni a levegőből. Másrészt viszont az ellenségre kilőtt nyilakat nem lehet ismét összegyűjteni. A kráterekből és kövekből kinő a fű, a legyőzött ellenfelek részben beleolvadnak más tárgyakba vagy összenőnek a házfalakkal, amiken keresztül gond nélkül át tudunk sétálni: az ilyesminek semmi keresnivalója egy olyan játékban, amelyen már négy javítást végeztek el. Amikor a játék már-már kezd szórakoztatóvá válni, mindig jön egy ilyen baki, ami elrontja az egészet. Nagy kár, mert azért volt pár jó ötlet a játékban.

Előbb vagy utóbb elérünk egy pontot, amikor már nem igazán érdekel tovább a játék. Ekkor már akár az újonnan szerzett lángpallos vagy átváltoztató varázsige sem segít. Már csak a történet, meg a rejtély és a következő fordulat felderítése ösztönöz a játék folytatására. A játék egyébként elég hosszú, ami szintén nem könnyíti meg a játékos dolgát.