GTA IV

29/04/08

Tehát a megszámlálhatatlan könyv és film igazat mond a pszichológusok irodáiról. A fehér köpenyes diplomái gondosan sorba vannak állítva a falon. Közvetlenül az íróasztal mellett. Magához vonzza a tekintetet. Így a páciens azt érzi, hogy megfelelő gondoskodásban lesz része. Itt van a kanapé is. A hátradönthető kanapé. Így minden „elmebetegnek” le kell feküdnie, hogy beszéljen a problémáiról. A figyelmem erre a bútordarabra koncentrálódik. Úgy tűnik, ezt a doktor is észrevette, és egy önelégülten megkért, hogy üljek le az alacsony bőr karosszékbe. Mit hozott engem hozzá, kérdezi. A kis kedves ezt a kérdést megspórolhatta volna magának. A telefonban pontosan elmagyaráztam, hogy miért akarom, hogy fogadjon. A beszélgetés ilyesfajta kezdete nagyon unalmas. Inkább hazamennék a konzolomhoz. El akarok merülni a GTA IV világában.

"Miért nem magyarázza el pontosan, hogy miért van itt?“ kérdezi. "Nos, tudja, ez nem igazán könnyű. Függő vagyok. GTA IV-függő. A játéknak ugyanolyan hatása van rám, mint a heroinnak. Egyszer kipróbáltam, és függő lettem. Mostanáig azt gondoltam, hogy az egészségügyi hatóságok csak meg akarják ijeszteni az embert. A drogok esetében lehet, hogy ez a helyzet. Nem kap rá az ember egy kísérlet után, de ez máshogy van a GTA IV-gyel. Egy órányi játék után már nem tudtam elszakadni tőle." "Tehát azért van itt, egy videójáték rabja???" - kérdezte kétkedően. "Igen!“ – jött a rövid válasz. - "Már beszéltünk a témáról telefonon." "Igen, beszéltünk, de ez egy kicsit szokatlan. Feltételeztem, hogy a videójáték csak egy ürügy arra, hogy... nos.. egy sokkal fontosabb problémáról beszéljünk." Lassan elkezdtem kételkedni benne, hogy ez a nő komolyan vesz engem. "Ha beleegyezik, elmesélem a hétvégémet." "Ha ez segít Önnek, Mr S.*" (*a név már így is túl jól ismert egy szerkesztőhöz képest).

"Pénteken kaptam egy hívást egy barátomtól. A GTA IV elvihető, mondta nekem. Bár a kimerítő hét miatt nyugalomban, egy jó filmmel akartam eltölteni a hétvégét, azért beugrottam a zuhany alá, és behajtottam a városba. Hogy elvegyem a játékot. NEM (!) azért, mert már függő voltam. Ezt le szeretném szögezni. Csak érdekelt a játék – nem is kicsit. Egyébként hétköznap egy játékmagazin szerkesztőjeként dolgozom. Tehát nincs abban semmi rossz, ha egy kicsit korábban nézem meg közelebbről a játékot. Be kell vallanom, hogy a játék átvétele egy rettenetes hollywoodi filmben látható drogügyletre emlékeztetett. Egy rossz ómen. Mint egy kalandos küldetés. Ideges pillantások mindkét oldalra. Először a pénz, aztán a szórakozás zsugorfóliázott médiuma. Pucolás! Abban a pillanatban még nem tudtam, hogy nem valami kellemes dolgot tettem magammal. Esküszöm."

"És ezután?" - kérdezte. "Igen, mi történt ezután. Ezután hazahajtottam, felvettem a hétvégi szerelésem, és leültem a konzol elé. Utazásom Liberty City-ben keresztül egy kasszasikerek mondható produkcióval kezdődött. Órák teltek el, mielőtt rájöttem, hogy mi történik velem. Csak miután néztem meg a statisztikát a szünet menüben, vettem észre, hogy majdnem hét órája ülök a konzol előtt. Doktornő, még rágyújtani is elfelejtettem. Rágyújtani. És én azok közé tartozom, aki egy csomag cigarettát könnyen elpöfékelnek naponta." "Igen, és mi okozta ezt? Mesélje el nekem. Mondja el a tapasztalatait a játékkal. Nem tudok semmit kezdeni azzal, ha csak kijelenti, hogy Ön függő. Ezt láthatom a kezein is, miközben a játékról beszél! Elég sokat remegnek."

Lassan izzadságcseppek jelennek meg a homlokomon. A kezeim egyre nedvesebbek, és a karosszék zöld bőr borítását markolják. Görcsbe rándult ujjaim hirtelen akaratlanul elindulnak, és a hüvelykujjaim felveszik a pozíciót, mintha egy XBOX vezérlőt tartanék a kezeimben. A probléma elég komoly. Mert ez az első óra, amit az utolsó néhány napban nem a GTA IV-gyel töltök. Összeszedem magam. Összeszedem a gondolataimat. És elmondom a dokinak, hogy mi történt velem a Liberty City-ben való utazásaim során.

"Nos. A játék már a kezdetektől lenyűgözött. Niko Bellic meg akarja élni az amerikai álmot. Ő és az állítólag sikeres unokatestvére, Roman. És erre Liberty City egész városa rendelkezésre áll. Egy nagyszerű intro után, mint már említettem, az első feladatom Niko Bellic-ként, hogy hazavigyem az ittas unokatestvéremet az autóval. Ez alaposan bevetett a játék irányításába. Az első eltérések az elődökhöz képest már az első méterek után nyilvánvalóvá váltak. A fizikai motor, Liberty City, az új kameraszögek, a navigáció, ami segít a játékosnak, hogy megtalálja az irányt ebben a hatalmas városban, a változatos küldetések vagy a nappal és az éjjel változás , egy dinamikus, jól működő időjárásrendszerrel kombinálva. Az utcák, amelyek csúszóssá válnak, amikor esik az eső, vagy a fényeknek és az árnyékok fantasztikus játéka. Nem tudom, hogy tud-e követni, de amikor a közlemények újra és újra az élő, igazi, szabadon hozzáférhető városról beszélnek, akkor teljesen letaglózza az embert, ha az igazi játéktapasztalat felülmúlja az amúgy is magas elvárásokat."

"Egyszerűen minden lehetséges a GTA IV-ben.“ A kezeim lassan megint kezdenek görcsbe rándulni. Sikeresen megpróbálok ellenállni a késztetésnek, hogy felkeljek és hazarohanjak. "A kapcsolat azokkal a lányokkal, akiket a játékos fel tud szedni, éppúgy fontosak, mint az exkluzív sztriptízbárok látogatása meglátogatások a fontos ügyfelekkel. Mert, tudja, minél jobban boldogul Niko az ügyfeleivel, annál több munka vár rá, és annál több támogatásban van része. Ott van például Roman: ha a játékos jóban vele, és néha-néha iszik vele valamit, ingyen biztosítja a taxit, ha valaki esetleg nem szeretne vezetni a következő találkozási ponthoz. A játékban más szórakozási lehetőségek is vannak, mint például a darts, a teke, vagy egy kabaré meglátogatása."

"Tudja, már csak a mini-játékok, a szerethető implementáció, a város elsöprő szintű részletessége, vagy a fejlesztők által Liberty City-be lehelt „élet” miatt is megdicsérhetem a játékot a beszámolóban, amit írni szándékozok. De sokkal több van még benne. Például a történethez kapcsolódó küldetések. Az eddigi GTA játékban néhány óra már nem érdekelt, hogy kövessem a küldetéseket. Csak vadul lövöldöztem mindenütt. Ámokfutó voltam." A szempilláinak rándulásából látom, hogy a pszichológus azt gondolja, hogy egy vagyok azok közül, akik nem tudnak különbséget tenni a valóság és a játékvilág között. Igazából meg vagyok lepődve, hogy eddig még nem hívta a zsarukat. "De ez máshogy van GTA IV-ben. A bevándorló Bellic körül forgó történet rabul ejtett. Az, ahogy segít az ütődött unokatestvérének, Romannak kikászálódni a slamasztikából a játék első óráiban, és ahogy eközben folyamatosan csúszik a gengsztervilág felé, és a szervezett bűnözés egyre több nagymenőjével találkozik. Vagy a kapcsolódás a való világhoz, amit a fejlesztő, a Rockstar, fantasztikusan alkotott meg. Szocializálódás személyes találkozókkal vagy a mobiltelefonnal, amit Niko mindig magánál tart. Igen, a megbízásokat nem csak a találkozók alatt lehet elfogadni. A játék folyamán az ügyfelek egyszerűen felhívhatják Niko-t. Vagy ott vannak az erkölcsi döntések. El kell engednem a nőt, aki a szemem előtt csalt meg egy barátommal, vagy ki kellene nyírnom a szukát? Az internet kávézó, ami 100 honlap meglátogatását teszi lehetővé (a játékvilágban). A társadalmi klub az interneten, ahol a játékos ténylegesen pozitív vagy negatív válaszokat kap. Vagy az e-mail cím, amit tényleg spamekkel bombáznak."

"Úgy tűnik, Ön a játék megszállottja, Mr S." – jegyzi meg a hallgatóm. "Oh, észrevette? Minden találkozómat töröltem a hétvégén, csak hogy játszani tudjak a játékkal. Ez nem normális." "Jó, az elmondása alapján meg tudom érteni, miért kedveli a játékot. Félek, hogy most be kell fejeznünk ezt a beszélgetést, nekem is van egy konzolom otthon. A beszámolója alapján úgy gondolom, hogy meg fogom szerezni a játékot." Kedvesen, de határozottan kivezet a szobájából, bezárja az ajtót, és sietve elhagyja az irodát. Most teljesen egyedül maradtam, egyedül a GTA IV függőségemmel. Elég egy gyors hívás a szerkesztőségbe. Beteg vagyok, magyarázom elváltoztatott, krákogó hangon a kollegáimnak, és hazamegyek. Haza. Haza a GTA IV-hez. Az úton azzal a gondolattal vigasztalom magam, hogy a függőség igazából betegség. Ezért nem is hazudtam a kollégáimnak. Halleluja.